Költöztető történet

olcso-koltoztetesEz egy történet arról ahogy költözködöm. Becsomagolom az összes vagyonom, aztán egy új házban kicsomagolom. Közben azon tűnődöm, miért van ilyen sok cuccom? Tulajdonképpen már a tervezői fázisban fáztam a költözködéstől, és szerettem volna hamar túlesni rajta. Próbáltam segítséget szerezni, de amikor elmondtam a barátaimnak és munkatársaimnak, az olyan volt, mintha fertőző betegségem lett volna:

  • Sajnálom, pont akkor nem érek rá..
  • Lúzer vagy, el fog veszni mindened a másik fele pedig összetörik..
  • Húzz el, most ennél sokkal fontosabb dolgom van..
  • Utálok költözni. Sok szerencsét!

Inspiráló.

Ami a költöztetést előkészítését megnehezítette, váratlan és kellemetlen volt. Éppen lelkesen válogattunk otthon a költöztetők között, miközben a bérbeadó kedves figyelmeztetést küldött, hogy 2 hetünk van elhagyni a házat mert eladta és jön az új lakó.

Bájos.

Tudod, hogy egyébként is nehezen mozdulsz, de most mintha lebetonoztak volna. Váratlanul rájössz, hogy egészen megszeretted a lakóhelyed, minden kis ficakhoz köt valami emlék, és egyébként is képtelenségnek tűnik most innen elköltözni.

De legalább van egy kényszerítő erő amely nem hagy a romantikus gondolataiddal elszomorodni a kanapén, hanem mozgásba lök, hiszen mindennek a vége egy új kezdete, és a változás mindig izgalmas eseményeket hoz.

Ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom ezt a helyzetet és figyelni fogok mindenre a költöztetés alatt. Szeretnék tanulni magamról, a munkámról, vezetésről, az emberekről akik körülöttem lesznek, és bármilyen hasznos dolgot szívesen fogadok az élettől, amely a hasznomra válik.

Íme néhány észrevétel, metaforák és filozófiai meditációk, amelyek rám jöttek az út mentén.

Nyuszi dobozok

Valahol úgy tűnik, mintha dobozok helyett nyulakat költöztettünk volna. Igen, nyulakat. Én úgy emlékeztem, hogy becsomagoltunk 30 nyulat de amikor megérkeztünk, már 270 nyulat csomagoltunk ki. Elképesztő ez a szaporaság, az ember nem is gondolná, hogy a költözködő nyulakra (dobozokra) milyen jó hatással van egy kis utazás..

Ugyanez tapasztalható a költöztetés logisztikai részénél is, főleg a költözködés munkafolyamatainál. Néhány egyszerű lépéssel elindítunk egy ici-pici problémát, vagy pár egyszerű szabály segítségével módosítunk egy változót, minekutána az egyszerűsítés segítségével olyan 50 lépéses folyamatba kerülünk amely 4x hosszabb időt vesz igénybe. Ez általában úgy történik, ha egyszerűen át akarjuk látni az egészet és nem foglalkozunk a részletekkel.

Macskák karmolták össze a kezem..

A költöztetés második napján a kezeim úgy néznek ki, mintha vesztett meccset játszottam volna a szomszéd macskáival. Ki gondolná, hogy a kartonpapír ilyen éles,  és a dobozok szélei képesek ennyi mély vágást és karcolást okozni.. A kezem annyira fájt, hogy alig bírtam írni amikor visszatértem dolgozni. Szegény fiúk ezt tudták, és fel is ajánlották, hogy szívesen becsomagolnak helyettem, de ez nem fogadtam el. Most már persze másképp gondolnám, de már késő hiszen így is nagyon gyorsan és alaposan átpakoltunk mindent.

Néha nem figyelünk rá, hogy kis spórolás milyen nagy veszélyt hoz az egészségünkre. Persze ha mindent előre tudnánk, már nem itt tartana a világ, de tanulni a saját hibáinkból sosem késő. Költöztetést csomagolással kellett volna választanom, és most nem úgy néznék ki mint egy vesztes bozótharcos.

Kapcsolat  szalag

Hiszek a csomagolás erejében. Nem szeretnék a csomagolás erőtlensége miatt 270 dobozból kipotyogó cuccok után szaladgálni. Ez esetemben úgy nyilvánul meg, hogy minél fontosabb számomra a doboz belsejében található tárgy annál nagyobb mennyiségű szalag fogja körbe a dobozt  a külső oldalon. Persze ez a tudatalattimból táplálkozik, ezzel mintegy leragasztom a stresszt magamban. Ha lehet többször áttekerve.

A stressz, és a dobozban lévő tárgy értéke fokozza a szorongást amelyet még több szalag áttekeréssel próbálok meg oldani, de a szorongás a nyulak (dobozok) számának emelkedésével egyre nő, és a nyulak is egyre kövérebbek lesznek, amit a költöztető csapat homlokráncolással honorál. Kisség gömbölydedek lettek a dobozok a rátekert ragasztó szalagoktól, de legalább már nem vagyok stresszes. Annyira. A kommunikáció egészséges, ők nem kérdeznek, és én nem válaszolok, csak tekerem a szalagot és próbálom kiszámítani egy sok ismeretlenes egyenlet alapján, hogy a karácsonyra kapott porcelánmacska hány menet ragasztószalagtól lesz abszolút törésbiztos. Miközben tekerek, vizuálok is, hiszen el kell ütni az időt valamivel, most épp apró szétszóródó porcelánmacska darabokat vizuálok, amelyek a drága dédi elé szóródnak miközben ő belép (tőle kaptuk)

Pozitív szelektivitás

iroda-koltoztetesÚgy döntöttem, hogy sok mindentől megszabadulok. A költöztetés egy remek alkalom arra, hogy átnézzük a felhalmozott kincseinket. Például egy egész fiók tele van régi számítógép alkatrészekkel, és tartozékokkal, mert soha nem tudhatod, hogy mikor lesz szükséged egyszerre 10db hálózati kábelre vagy 15db usb elosztóra.

Hajlamosak vagyunk tök feleslegesen tárolni tök felesleges dolgokat abban a biztos tudatban, hogy amikor elrakjuk őket későbbre már tudjuk, hogy soha nem lesznek elővéve a fiók mélyéről….

Mivel időről időre szükségünk van egy kis tavaszi (őszi) takarításra, bátran engedjük el azokat a dolgokat amelyeket képtelenség elengedni, és dobjuk ki bátran azt amit képtelenek vagyunk kidobálni, és élvezzünk az űrt amit hagynak maguk után. Uralkodjunk magunkon, és a már kidobott kábeleket illetve usb elosztókat ne csempésszük vissza a házba napnyugta után…

Csomagoljuk ki a türelmet és a kitartást

Mikor beköltöztünk az új házba magzati pózt vettem fel pont a doboz és bútorheggyel szemben és becsuktam a szemem mire eltűnt. Jessz, ez kész, eltűnt a dobozhegy. Persze mikor kinyitottam ismét ott volt minden, tehát összeszedtük magunkat és nekiláttunk kipakolni. Egyszerre egy szobában bíbelődtünk egy dobozzal, mert a költöztetés átláthatósága  a dobozok tartalmát illetően itt is csődöt mondott, (éppen ráírhattam volna, hogy miben mi van) de így is kirobbanó ujjongással tudtam üdvözölni minden kis megmaradt apróságomat, ami megúszta a kötelező selejtezőt.

Minden nap  a helyére kerül valami és az új ház kezdi felvenni a régi ház ritmusát, bár a nagy hellyel nem tudok mit kezdeni, lehet, hogy használt régi számítógép alkatrészeket fogok gyűjteni, vagy valami hasonló dolgokat, hely van bőven.

A költöztetés megtörtént, hibátlan volt illetve a költöztető csapattal is nagyon meg voltam elégedve, néha még szórakoztatni is megpróbáltak amikor látták, hogy a dobozolás és tekerés kezd az agyamra menni. Az időzítés nem volt tökéletes részemről, és a csomagolásba is csúsztak hibák, de a ragasztószalag tekercseket levágtuk a dobozokról és utána már nem volt vészes a kipakolás.

A mozgás életben tart.

Az egyik legnagyobb projektemmel bajlódtam, amikor jött a hír, hogy költöznünk kell. tehát az időzítés nem volt túl ideális. Viszont ha pozitívan állunk az élethez és a saját javunkra fordítjuk a nehézségeket akkor elkezdjük látni a változás pozitív oldalát. A mozgás életben tart. Az életünk nem működik ütemterv szerint, néha a dolgok véget érnek mielőtt azt szeretnénk, és a változás akkor jön amikor a legkevésbé számítunk rá. Azonban ha sikerül megküzdeni a valósággal, mély lélegzetet vehetünk, és hagyhatjuk, hogy az érzelmek átrobogjanak rajtunk.

Vannak dolgok amelyeket az élet meg akar nekünk tanítani, de csak ha hajlandóak vagyunk figyelni rá.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Szolgáltatásaink országosanSzolgáltatásaink országosan Fuvarozás, szállítás, költöztetés csomagolással, bútormozgatás Budapesten és országosan 0-24. A költöztetés egész embert kívánó feladat. Minden nap órákon keresztül nehéz súlyokat és terjedelmes bútorokat kell rakodni. Közben vigyázni kell a saját testi épségre és a szállított értékek épségére is. Ezért elsősorban fizikailag és mentálisan is egészségesnek kell lennie a költöztető munkatársaknak. Különben nem fogják tudni elvégezni a feladatot. Mi sokat teszünk azért, hogy a jó […]
  • Költöztetés árakKöltöztetés árak Minden munkára egyedi árajánlatot adunk. Ha árajánlatot szeretne kérni kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot és töltse ki az árajánlatkérő űrlapunkat. Általánosságban szokták kérdezni, hogy mennyibe kerül egy költöztetés, de erre természetesen csak akkor lehet válaszolni, ha pontosan tudjuk, hogy mit kell csinálni. Az ár a megtett kilométer árakból, a munkát végző rakodók számából tevődik össze. Csak az elvégzett munka után kell fizetni, korrekt áraink minden szempontból olcsónak […]
  • Költöztetés országosanKöltöztetés országosan Fuvarozás, bútorszállítás országosan, Magyarország bármelyik településére elszállítjuk ingóságait. Vidéki útnál 3,5 tonnás járművel kedvezőbbek az áraink, mint a személytaxi szolgáltatás tarifái. Jó helyismerettel rendelkezünk egész Magyarország, valamint az Európai Unió területén, értékeit gyorsan, biztonságosan a helyszínre szállítjuk. Szeretne valamelyik vidéki városba menni, de nem tudja melyik fuvarozó céget válassza? Szeretne olcsón szállítást, rakodást, úgy, hogy közben tudja, […]
  • Költöztetés BiatorbágyKöltöztetés Biatorbágy Bútorszállítás, csomagolás, fóliázás. A QFAR-trans 1996 -óta áll a cégek, 2000-óta a lakosság szolgálatában. Bútormozgatás csomagolással, buborékfóliázás. Szállítunk bútorokat, berendezési tárgyakat, bedobozolt ruhaneműket, zongorát, szekrényeket, mindent, ami egy háztartásban előfordul. Költöztetés panelházban, családi házban, irodaházban akár épületen belül is. Szeretne gyorsan, olcsón, nyugodtan költözködni, miközben biztos lehet benne, hogy értékei jó kezekben […]
  • Költöztetés ÉrdKöltöztetés Érd Költözzön Érdre 2030 zökkenőmentesen segítségünkkel! Ingyenes árajánlat, ügyfélszolgálat 0-24. Bútorszállítás, csomagolás, fóliázás. Szállítunk bútorokat, berendezési tárgyakat, bedobozolt ruhaneműket, zongorát, szekrényeket, mindent, ami egy háztartásban előfordul. Költöztetés panelházban, családi házban, irodaházban akár épületen belül is. A QFAR-trans 1996 -óta áll a cégek, 2000-óta a lakosság szolgálatában. Bútormozgatás csomagolással, buborékfóliázás. Miért érdemes Érdre […]
  • Költöztetés XVII. kerületKöltöztetés XVII. kerület Költöztetők a XVII. kerületben Rákosmente, Rákoskeresztúr, olcsón garanciával. Minden autónk pontosan a megbeszélt időben érkezik, a munkát pontosan odafigyelve végezzük, és igényes, tiszta környezetet hagyunk magunk után. Budapesten ingyenesen szállítunk, 0Ft/km, ez a legolcsóbb tarifa tudomásunk szerint. Nem túl járatos a költöztetésben? Semmi gond, segítünk! Korrekt számolható költségekkel, és akciós árakon költöztetünk immár több mint húsz éve. Budapest kerületeiben is vállaljuk, […]
Facebook